Jóváhagyta a Vatikán a budapesti Eucharisztikus Kongresszus új időpontját
Korábban Erdő Péter bíboros javasolta, hogy ha már a koronavírus-járvány miatt halasztani kell, legyen 2021 szeptemberében a több mint 30 milliárd forintba kerülő rendezvény.
Korábban Erdő Péter bíboros javasolta, hogy ha már a koronavírus-járvány miatt halasztani kell, legyen 2021 szeptemberében a több mint 30 milliárd forintba kerülő rendezvény.
A Vatikánban úgy döntöttek, hogy a járvány miatt egy évvel eltolják a rendezvényt.
Fábry Kornél főtitkár egy lapinterjúban arról is beszélt, hogy „a járvány nem Isten akarata, de ő, aki a történelem ura, tud róla.”
Tovább drágul az állam számára a katolikus egyház nagy eseménye: most újabb csaknem kétmilliárd forintot utalt ki a kormány.
Aki nem jelentkezik idén május 20-ig, az legközelebb csak 2022-ben elsőáldozhat – ez a rémhír terjed a katolikusok között, de ez csak az Eucharisztikus Világkongresszus megaeseményének szervezési munkálatai miatt született félreértés.
Az új kormányhatározat szerint az érsekség olyan ingatlant vesz meg vagy alakít át, amilyet csak szeretne.
17,9 milliárd forint helyett 22 milliárdot ad az állam (a már elköltött összegeket is beleszámítva) a 2020-ban Budapesten tartandó katolikus egyházi rendezvényre, az Eucharisztikus Világkongresszusra – derül ki a szerdán közzétett kormányhatározatból.
A kongresszus Társadalmi Bizottságának elnöke Áder János köztársasági elnök.
Közel 80 év után, másodszor rendezik meg Budapesten eucharisztikus világkongresszust. Ennek Erdő Péter bíboros nagyon örül, mégha sok munka is vár emiatt az egyházra.
Magyarországon rendezik a következő eucharisztikus világkongresszust.